Ma a legfurcsább párral találkoztam az egyik kávézóban, akiket valaha láttam. Mindig azt gondolom, hogy nagyon fontos, hogy legyen közös érdeklődés, közös téma két ember közt, akik együtt élnek, összekötik az életüket. Azért, hogy legyen miről beszélgetni. Az egyetértés hihetetlen módon össze tudja kovácsolni az embereket, és egyszerűen sokkal könnyebb egymásra hangolódni akkor, ha valamilyen közös dolgot szeretünk. Na, most az egyetlen példát láttam, persze csak egy órán keresztül, úgyhogy messzemenő következtetéseket nem tudok levonni, de nem így működött.
Egy divattal foglalkozó, modell hogy és egy autószerelő ült mellettem. Próbáltam olvasni, lazítani délután, de annyira mégsem foglalt le a könyv úgy tűnik, mert egyszerre csak arra lettem figyelmes, hogy azt hallgatom, miről beszélgetnek. Az első fél óra önmagában még nem is lett volna annyira érdekes. A lány arról beszélt, hogy ma milyen ruhákat kellett felpróbálnia, mit vesznek át a párizsi divathét ruhái közül, és mennyire szereti a munkáját. Hogy a lazac, meg magnólia színek most bejönnek a divatba, és hogy hiába van egyenes haja, a divat kedvéért be kell göndörítenie majd a képeknél, mert idén újra ez lesz a menő, szóval a barátjának majd meg kell szoknia.
A fiú csak mosolygott, a lány annyira lelkesen beszélt ezekről a dolgokról, hogy szinte engem is elkezdett érdekelni a divat világa, hogy a kardigán farmerrel vagy selyemsállal lesz divatos idén tavasszal. Aztán még elmesélte, milyen projektek lesznek a közeljövőben, és hogy csak kétszer kell külföldre menni majd a félévben, egyszer Németországba, és egyszer Olaszországba, két kisebb divatbemutató erejéig. A fiú láthatóan örült ennek, de minden szavára figyelt a lánynak, hallottam abból, ahogyan visszakérdezett. Aztán a fiú napja következett.
Hasonló lelkesedéssel, mint a lány az előbb, elkezdett az autószerelésről mesélni. Elmondta, mennyire örül, hogy ma két kocsival is végzett, és így csak hétfőn kell legközelebb dolgoznia, és hogy a hétvégét akkor együtt tudják végre tölteni, aztán, hogy talált egy olyan weboldalat, ahol minden megvan, amire szüksége lehet, és Pesten át is lehet venni három helyen. Örvendezett, hogy pont olyan olajszűrőt talált a weboldalon, amilyet keresett, és hogy milyen olajok meg adalékanyagok vannak még ott, meg egy csomó Castrol termék, amit nagyon szeret. Aztán a Filtron üzemanyag, meg olajszűrőkről kezdett hosszas fejtegetésbe, de lehet, hogy csak nekem tűnt hosszúnak, mert összesen kb. fél órát beszélt a fiú is.
A lány pedig csodák csodájára, nekem ezen esett le az állam, ugyanúgy figyelt, ahogy az előbb a barátja! Visszakérdezett, látszott, hogy nem a szakma ördöge, de érdeklődéssel hallgatta és rajta is világosan hallatszott, hogy érdekli a téma, hiszen ez a párjának a szenvedélye. Teljesen hihetetlen volt számomra, hogy két ennyire különböző érdeklődésű körű ember ilyen tisztelettel kezeli a másik szakmáját, ennyire érdeklődik iránta és még egy kicsit hajlandó is beleásni magát, és látványosan egyszerűen csak imádja, ahogy a másik szenvedéllyel beszél róla, és nem unja, akármilyen távol is áll tőle a téma.
Azt hiszem még barátságokban is nagyon ritka az ilyen, de mindenesetre nem bírtam ki, és odamentem gratulálni, és megkérdezni az, mégis hogyan csinálják? Erre a válasz annyi volt, hogy a feltétlen elfogadás az alapja mindennek, és a tiszta szeretet. Ezek csak tárgyak, nem a tárgyak meglétét szeretjük az emberekben, hanem őket magukat. Mindenki mást szeret, és így szép a világ. Aki pedig képes figyelni, az meglátja azt is, ami a dolgok mélyén van. Tudom, hogy közhelyesnek hangzik, de ebben a kontextusban engem teljesen elvarázsolt. Mivel az én szenvedélyem a filmezés, megkérdeztem, nem lennének e a készülő filmemben szereplők, mint különleges pár, és igent mondtak. Így kapcsolódnak össze véletlenül emberi sorsok, és így vehetjük észre a fontos dolgokat, ha néha meghallgatjuk a másikat, és néha figyelünk, és merjük magunkat mutatni.