Kalandosan indult a németországi kiruccanás, miután egyik kedves ismerősöm meghívott magához néhány hétre, mondván „jót tenne néhány nap pihenés..”

Tekintve, hogy az éves munkától olykor pár órát sikerült csupán pihennem, úgy gondoltam igaza van, kell az a kikapcsolódás.

Mivel vendégségbe mentem egy kedves volt osztálytársnőmhöz, gondoltam majd segítek neki a házimunkában, illetve megpróbálom neki is a legszebb és pihentetőbb napokat biztosítani szerény társaságommal, akárcsak ő.

Utazás előtt természetesen nekem is azzal telt el minden időm, hogy bepakoltam a bőröndömbe. Nő létemre ugyebár elég nehéz feladat volt ez, hiszen olyan nehéz kiválogatni, hogy mi az, amit az ember magával akar vinni. Mi az, amit majd hordani fog, és mi az, ami egyáltalán nem fog kelleni. Szóval már odáig jutottam, hogy kipakoltam az egész ruhás szekrényemet, és hosszasan válogattam, miket is vigyek magammal.

Közben találtam néhány olyan ruhát a szekrényemben, amin még a címke is rajta volt. Megvettem őket, és azóta egyszer sem hordtam. Gondoltam magamban, hogy ezeket szépen elajándékozom az ismerőseimnek, miután hazajöttem és ismét átnéztem, mi az, ami kell és mi az, ami mehet ajándékba. Közben persze átfutom majd az egyik kedvenc divatcikkes weboldalamat, hogy megnézzem, nagyjából melyik ruha mennyibe kerülhetett, hogy azokat, amik nem kellenek senkinek, eladhassam.

Egyik nap úgy adódott, hogy reggeltől estig dolgozni ment a barátnőm, annak ellenére, hogy világosan megmondta, éves szabadságából megmaradt öt napot szeretne pihenéssel eltölteni.

Engem nyilván idegesített, hogy egy számomra vadidegen környezetben, négy fal közé kényszerít tulajdonképpen a főnöke azáltal, hogy ki sem merem tenni a lábam, hiszen a tájékozódás nem erősségem még a megszokott utcákban sem, hát még külföldön, ahol életemben először járok.

Természetesen pácban hagyásom előtt felkészített a túlélésre – hitte ő. Hagyott ott GPS-t, térképet, pénzt (mert ugye azzal nem készültem, és nyelvtudás teljes hiányában esélyem sem lett volna a kint ismeretlen pénzt beváltani), hiszen nem hogy nincs szükségük rá, szerintem még csak nem is ismerik.

Szóval elindult, én pedig ott maradtam.

Elhatároztam, hogy akkor is kihozom a legjobbat a helyzetből, ha a fene fenét eszik is.

Kitakarítottam a lakását, hiszen sokszor panaszkodott már rá, hogy a munkája miatt erre sosem volt ideje.

Mikor azzal is „túl korán” elkészültem, gondoltam a vacsora minden munkából fáradtan hazatérő embernek jól esik, hát sütök valami finomat.

Valószínűleg – utólag belátva – jobban jártam volna, ha a konyhai akcióm előtt ellátogatok a www.sikerreceptek.hu weboldalra, hiszen a kellemetlenségek elkerülhetők lettek volna, de nem így történt.

Előre figyelmeztetett előző este, hogy amennyiben sütésre adom a fejem, nézzem meg, hogy van-e benne bármi, hiszen a kicsi konyhában rá van kényszerítve, hogy tárolásra használja.

Én akkor legyintettem, gondolva magamban, ó kérlek. Ne nézz már ennyire szerencsétlennek.

És láss csodát, igaza volt.

Elkezdtem melegíteni a sütőt, s gondoltam addig pont van időm még lezuhanyozni, hiszen már pár órája fel-alá rohangáltam takarítás közben, és így frissen, üdén kezdhettem volna a főzőcskét.

De a terv meghiúsult, hiszen mire kijöttem a fürdőszobából, a barátnőm macskája rémült arccal ült a fürdőszoba előtt, várva rám, hogy megmentsem, hiszen fekete füst áradt ki abból a picike helységből.

Nos, nem néztem meg a sütőt, és valóban volt benne valami.

Méghozzá egy nagy üveg fedő, aminek a fogantyúja műanyag volt. Nos, ez szénné égett.

Sokat tanakodtam, mi legyen most, hiszen mégsem állhatok oda Bettihez, hogy nos, azt hiszem, vennünk kellene egy másik fedőt, hiszen nem figyeltem oda.

Egy fotót azért megért volna a káosz állapota.

Eszembe is jutott, hogy anno a konyhabútoromnak is baja lett, amikor sütni akartam. Szintén benne hagytam valamit és majdhogynem lángba borult az egész konyhabútor.

Kiszellőztettem a lakást, és levittem a fedőt a közeli bolt konténerébe, ahonnan majdnem fél óra volt az út hazáig, hiszen fogalmam sem volt hol a ház, ahova nagyon szeretnék visszajutni.

Miután sikerült megtalálnom a lakást, barátnőm már otthon várt, hogy mondjam el, miért áll még mindig a füst a fél lakásban illetve miért van mindenhol háromszáz fok a lakásban.

Sajnos kénytelen voltam elmondani neki mi történt, és pótolni a fedőt, amiről később kiderült, hogy tulajdonképpen a fogantyút kellett volna csupán kicserélni.