Ti voltatok már divatbemutatón? De olyan rendesen, mint amiket a filmekben lát az ember? Siker, pénz, csillogás, dívák mindenütt, meleg stylistok és nádszál vékony modellek, amíg csak a szem ellát? Nekem egyszer volt szerencsém egy ilyenen részt venni, és úgy érzem, hogy többször nem is feltétlenül szeretnék. Valahogy nem győzött meg az egész hangulata. Semmi természetesség, semmi jókedv, semmi őszinteség nem volt egy mozdulatban sem.

Mondom ezeket úgy, hogy az egyik gyerekkori barátnőm miatt mentem csak el erre a jeles eseményre. Van egy divattervező barátja és megkérte, hogy legyen a modellje. A lány nem tipikusan modell alkat, mert alacsony és nem egy csont sovány pálcika ember, de gyönyörű, nőies vonalai vannak és a divattervező szerint az a vagány kollekció, amit tervezett, az ilyen lányokon sokkal kifejezőbb, mint mondjuk egy tipikus modell alkaton.

A szettek fő alkotóeleme minden esetben a motoros csizma volt. Ha jól emlékszem, akkor a 2000-es évek közepén volt egy olyan időszak, amikor nagy divat volt a motoros csizma, nekem is volt több féle is. Most esetleg a bakancsok után megint visszatérnek ezek a sokcsatos, robosztus csodák? Pedig már olyan jó lenne végre túltenni magunkat rajtuk, főleg ha még motorunk sincs hozzá.

Nem baj, gondoltam én, legalább ezt is kipipálhatom, hiszen végignéztem egy 4 órás divatbemutató, ahol az én szememben körülbelül ugyanazokat a ruhákat adogatták körbe a modellek és húzták magukra mindig egy kicsit másképp furán, mint annak előtte. De legalább megnéztem Diát, ujjonghattam neki, sőt, mivel a pasija nem tudott eljönni, még virágot is én vittem a motoros csizmás kifutó ördögének. Ez neki biztosan hatalmas élmény volt, mert emlékszem, gyerek korában mindig is modell akart lenni, de már elég korán kiderült, hogy ahhoz sajnos elég alacsony.

Vajon Dia is eljön, ha majd én állok a világot jelentő deszkákon? Az biztos, hogy rajtam nem lesz motoros csizma. 🙂