Sokáig divattervező akartam lenni, mert mindig is problémás volt, amikor új ruhák beszerzésére került a sor. Soha nem találtam magamnak egyszerűen ruhákat, pedig a méreteim átlagosnak mondhatóak, a konfekciókat akár rólam is mintázhatták volna. A probléma legfőképpen mindig azzal volt, hogy a fejemben elképzeltem egy ruhadarabot, és üzletről üzletre járkálva, keresve sem találtam még csak hasonlót sem. A szomorú rádöbbenés viszont elég hamar elérkezett, ugyanis kiderült, hogy nem tudok rajzolni. Mindig is sejtettem, hogy nem tartozom a legügyesebb kézi rajzolók közé, de azt hittem, ez majd változik. Nem így lett. Nem változott semmi, pedig már 26 éves vagyok, és ha embert kell ábrázolnom, akkor az a mai napig kimerül egy pálcika alakzatban. A divattervezéshez viszont nem elegendő az, hogy valamit elképzelsz fejben, tökéletesen összeállítasz agyban, hanem azt le is kell tudnod képezni. Nem ülhetne velem az irodában egész nap egy profi fantomkép készítő, hogy az elmondásaim alapján materializálhassa a zseniális ötleteimet.

Viszont nem erre a mostoha sorsra jutott az egyik kedves barátnőm. Neki is zseniális ötletei és sajátkészítésű ruhái voltak már általános iskolában, azzal a különbséggel, hogy ehhez kézügyesség is párosult, így a tervezésben is remekelhetett.

Gimnázium után egy divattervezői okj-s tanfolyamot végzett el, hogy erről a képességéről papírt is szerezhessen és így könnyebben érvényesülhessen a szakmában. Bár amiket mesélt a sulijáról, azok alapján már annyira nem bánom, hogy én nem vállaltam be végül. Amit a suli utánig a szakmáról sikerült elsajátítania, azt – az elmondásai alapján – mind magának köszönhette. Nagyon kevés volt a gyakorlatuk, az elméletből viszont nem volt minden annyira részletes vagy pontos, vagy egyáltalán szorosan a témába vágó, hogy azt értékesnek lehessen nevezni. Általában az igazán szakmai dolgok felett elsiklottak, és inkább a hivatalosabb, általánosabb témakörökre fektették a hangsúlyt.

Volt egy idős tanáruk, aki fénykorában neves divattervező volt, de nyugdíjas éveire már csak egy bohókás, cigi szagú, zsörtölődő tanárnő lett. Nem igazán volt elhivatott ezt a szakmát illetően, így az órái nagy része filmezésből állt. Na, nem vígjátékokat, vagy horror filmeket kell elképzelni a tantermekbe, hanem szigorúan az elmúlt évszázad divatbemutatói és ezzel kapcsolatos dokumentumfilmek alkották a tanterv szerves részét. Így biztosan kímélhette közben a hangszálait és több pusztítható sejtet hagyhatott az erős dohány martalékául.

Mindenesetre az idős tanárnő nagyon szépszámú divat témájú VHS-sel rendelkezett. Sok ezek közül nem is az iskola, hanem a saját tulajdona volt. Barátnőmnek egyébként nagyon tetszettek az órái, sőt mindent megtett, hogy felkutassa a legjobb filmeket, hogy saját példányhoz juthasson. De sajnos ezek többnyire nagyon ritkaság számban mentek, így 1-2 kivétellel csak meddő próbálkozásnak bizonyult az erőfeszítése. Megkérdezte a tanárnőt, hogy van-e olyan az őt érdeklő filmek közül, ami másolható-e, és mivel pozitív választ kapott, elkezdett utánajárni, hogy milyen megoldással eszközölhető ez. Így talált rá a VHS digitalizálás lehetőségére, ami azért volt elengedhetetlen, mert ugye a gyűjtemény kazettákon szerepelt, de neki otthon már csak DVD olvasója/lejátszója volt. Talált is egy VHS digitalizálással foglalkozó céget -> http://www.filmmasolda.hu/hu/digitalizalas.html akik igen kedvező áron csinálták meg az amúgy nem is kis munkát. Azonban egy percig sem kételkedett abban, hogy megérte-e, ugyanis ezek a videók valóban hasznosnak bizonyultak számára a későbbi munkái folyamán is.

Bevallom töredelmesen, hogy így már egy-két DVD-t én is elkértem tőle, mert engem is érdekeltek, főleg a nyolcvanas és kilencvenes évekkel foglalkozó dokumentumfilmek. De azért ha nem baj, ezt nem hangoztatom, mert valóban elég ciki korszak volt ez az emberiség számára.

Ti hogy álltok ehhez a kérdéshez? Nektek melyik korszak volt a kedvencetek?