Ha az ember fiatal, akkor a hétvége általában a bulié. Én is ezt vallom, hiszen annak semmi értelme nem lenne, hogy az egész heti hajtás után még hétvégén se tudjak egy kicsit lazítani, éppen ezért a barátnőimmel hétvégente kiengedjük a gőzt: Iszogatunk, táncolunk és jól érezzük magunkat.
Ezen a hétvégén azonban nemcsak a barátnőimmel táncoltam… Egy felkapott szórakozóhelyen voltunk, szóval mielőtt odamentünk volna, annak rendje és módja szerint kicsíptem magam. Divatos, nőcis ruha, csillogó haj és erős smink. Nem túl erős, de inkább alkalmi, mint hétköznapra vagy munkába való. Hiába, imádok sminkelni és ilyenkor ki is használom erre az alkalmat. Amikor elkészültem és indulás előtt benéztem a tükörbe, akkor kifejezetten jól éreztem magam. Tetszett, amit a tükörben láttam, és valószínűleg ez a kisugárzásomon is meglátszott. Szerintem ez az oka annak, hogy Balázs megszólított.
Már vagy két órája a helyen voltunk a lányokkal, nagyon jól éreztük magunkat. Mivel sokat táncoltunk előtte, egy kicsit leültünk a bárpulthoz, hogy kifújjuk magunkat és igyunk egy finom koktélt. Mikor azt kortyolgattuk és próbáltunk beszélgetni (ami egy ilyen helyen, a hangos zene miatt szinte lehetetlen), azt éreztem, hogy valaki megérinti a vállamat. Hátrafordultam és egy jóképű srác állt mögöttem. Nem értettem, hogy mit szeretne, szóval kérdőn néztem rá, ő pedig odahajolt hozzám és a fülembe súgta, hogy szeretne velem táncolni a következő zenére, amit direkt nekem kért a DJ-től. Hát mondhattam volna erre nemet?
Kézen fogott és behúzott a parkett közepére. Mire odaértünk, vége is lett az előző zenének, majd egy finom keveréssel jött a következő, méghozzá Ariana Grande Into You című száma. Amikor meghallottam, akkor elmosolyodtam, a srác pedig huncutul rám kacsintott és táncolni kezdtünk. Azért is mosolyogtam ennyire, hiszen már maga a szám címe is valami olyasmit jelent, hogy bejössz nekem, ha pedig valaki ismeri a dal szövegét, akkor ennél több is kiderül. A részletekbe nem mennék bele, de ha valaki nem ismeri a számot, akkor mindenképpen hallgassa meg, mert nagyon jó!
Szóval táncoltam azzal a sráccal, akinek akkor még a nevét sem tudtam, de azt egyből megállítottam, hogy szép a mosolya és jól táncol. Kezdetnek ez sem rossz, nem igaz? Azt mondják, hogy az ember tánctudása sok mindent elárul a személyiségéről, annak alapján pedig azt gondoltam, hogy őt szívesen megismerném. Amikor vége lett a zenének, akkor ismét kézen fogott és elkezdett kimenni velem a szórakozóhelyről. Tudom, hogy ez kicsit furcsán hangzik, de nem volt benne semmi rossz. Határozott volt, de nem nyomuló és nem ijesztő.
Kimentünk a hely elé, és amikor már nem üvöltött annyira a zene, hogy a saját gondolatainkat se halljuk, akkor bemutatkozott (Balázsnak hívják), az én nevemet is megkérdezte és beszélgetni kezdtünk. Nem tudom mennyi idő telt el így, de szerintem nagyon sok, hiszen a barátnőim már elkezdtek keresni engem, azzal a céllal, hogy menjünk haza. Én viszont nem akartam hazamenni, mert nagyon jól éreztem magam Balázzsal, szóval mondtam a lányoknak, hogy ne aggódjanak, majd megyek utánuk.
Ha minden igaz nagyjából hajnali ötig beszélgettünk. Addigra az emberek nagy része már hazament. Mi pedig hol kint voltunk, hol pedig bent táncoltunk. Meghívott néhány italra is, de egyáltalán nem nyomult rám, hanem úriemberként viselkedett, ami nagyon tetszett. Alig telt el pár óra és már olyan érzésem volt, mintha mindig is ismertük volna egymást. Elmesélte nekem, hogy ő is zenészként dolgozik, vannak esték, amikor ő is ezen a helyen keveri a zenét, egyébként pedig a téli és a nyári szezonban ausztriai állása van. Én is elmeséltem, hogy mit tanulok, milyen zenéket szereket és minden olyasmit, amit az ember gyorstalpalóan el szokott mondani magáról. Amikor pedig úgymond túl voltunk az ilyesfajta „kötelező körökön”, akkor már olyan dolgokról is beszéltünk, amikről nem is hittem volna, például gyerekkori élményekről és a legnagyobb félelmeinkről.
Sajnos azonban eljött a reggel, a szórakozóhely is bezárt, így nem volt más hátra, mint hazamenni. Kicsit csalódott voltam, mert úgy éreztem, hogy most majd véget ér ez a varázs és talán sosem látjuk egymást viszont, de valamiért a sors úgy akarta, hogy ne így legyen. Telefonszámot cseréltünk, illetve ez túlzás: A szemceruzámmal felírtam a számomat a karjára, mielőtt beültem volna a taximba, utána pedig azzal a vággyal feküdtem le otthon aludni, hogy remélhetőleg tényleg keresni fog majd.
Alig négy óra telt el, reggel kilenckor már egy SMS fogadott a telefonomban, amiben csak annak a zenének néhány sora volt, amire először táncoltunk. Egyből tudtam, hogy ő az… Azóta is beszélgetünk és tervezzük a következő találkozást.
Fogalmam sincs, hogy mi lesz ebből az egészből, de idővel úgyis kiderül. Szerencsére még sok idő van addig, amíg el nem kezdődik a téli szezon Ausztriában, szóval addig szabadon tudunk találkozni. A többi pedig egyelőre még a jövő zenéje. Szó szerint.